Gaborchi

Annyira hirtelen indultunk útnak, hogy még Brazília útikönyvet sem sikerült beszereznünk. Szerencsére a hajón volt egy ütött kopott példány, amiből megtudtuk, hogy Santos Riótól kb 500 km-re fekszik, Sao Pauloótól 80km-re, és ez utóbbi kikötőjeként funkcionál gyakorlatilag - következésképp Brazília legnagyobb kikötője. A város egy sziget egyik végén fekszik, a másikon Sao Vicente, mely utóbbi arról nevezetes, hogy a mai Brazília területére itt lépett először fehér ember.
Álltunk a város parjai előtt, és álltunk. Szemben velünk az ottani Copacabana, kisértetiesen hasonlít riói testvéréhez, csak itt ragyogott a nap. Sűrűn egymás mellett több tízemeletes apartmanházak, némelyik furcsán ferdén áll. (Érdekes módon a városban sétálva nem tudtuk kiszúrni a ferde házakat, csak messziről, a tengerről szökött szembe, hogy valami hiba van a párhuzamosok körül. Jóval később kaptunk magyarázatot - a nagy építési boom során a labilis dűnékre építkeztek - amelyik annyira ferde, hogy már hozzáér a szomszédhoz, azt lebontják.)
Körbe, ameddig a szem ellát hajók horgonyoznak. Szabad szemmel hetvenegynéhányat számolok össze, többsége nagyobb a mienknél. Éjjel a radaron százötven körül látszik. Mindenki bebocsátásra vár. A kikötő bejáratán sűrűn úszkálnak ki-be az óriások és tűnnek tova a végtelen óceánon.
Unatkozunk. A legfrisseb hírek szerint 2 napot fogunk itt állni. Lassan megismerkedünk a hajóval és legénységével.
A Csokonai a 70es években készült Lengyelországban, a Mahart újonann vásárolta több testvérhajójával együtt - ma már egyik sincs meg. 12ezer tonnás, kb 100m hosszú, hagyományos teherhajó, kemény 12 csomóval bír menni (ez durván 20km/h). Magyar személyzettel ment, de egy brazil charter üzemeltette.
Lassan híre jön, hogy indulhatunk befelé. Megérkezik egy motorcsónak a vámosokkal. Előtte minden kabinba kerül egy üveg olcsó whisky. Ezt annak rendje és módja szerint el is  kobozzák, és ezzel a hajó átvizsgálása nagyjából befejeződik. Tengerészigazolványaink hiánya sajnos ismét feltűnik, ez újabb karton whiskyk feláldozását jelenti. A korrupció egyébként kutúrált módon zajlik, a vámos elmondja, milyen hiányosságot tapasztalt, a kapitány ennek orvoslására felajánl valamit. Minden tárgyalási pontban megegyeznek, innentől szabad az utunk. A következő motorcsónak a révkalauzt hozza, a hatalmas test méltóságteljes lassúsággal úszik be a keskeny torkolaton. Jobbra, balra, sűrűn egymás mellett hajók és hajók és hajók. Besorolunk egy üres partszakaszon, mintha parkolóba állnánk. A kikötés nem egy vidám dolog- ilyenkor mindenki feszült, mindenki figyel, senki nem akarja odacsapni a hajót. Végül megállapodunk, és furcsa mozdulatlaságba mered a hajó. Két nap alatt megszoktuk a folyamatos himbálódzást, mocorgást, most nagyon furcsa a stabilitás.
Sétára indulunk a kikötőben, ez nem veszélytelen mulatság tekintettel a száguldó teherautókra, targoncákra, mozdonyokra. Iszonyú mennyiségű iparvágány szövi át meg át a területet, konténerhegyek, és mindenféle szállításra váró áru, látszólag kaotikus összevisszaságban. És iszonyú bűz. Mint kiderül, egy konténernyi vanília ömlött ki nemrég. A trópusi eső szépen széjjelhordta a placcon, minden résbe behatolt és most ott rohad. Ma is felfordul a gyomrom, ha eszembe jut. Bár a negyedik napon már nem éreztük.
Lassan kisétálunk a beachre.