Gaborchi

Mikor összeállt a csapat már tudtam, hogy jó lesz. Szeretem őket. Anitával ugyan még sosem futottam, de soksok lelkes szurkolást kaptam tőle némely versenyeken. Zolival és Mártival már voltak közös futóélményeink - és mind jó volt. Létrejött a roaDKillers és alig vártam, hogy elinduljunk.

Az első -Bécsben tartandó- csapatgyűlésünket elmosta az ónos eső de amikor egy ütemre dobban a négy szív (ez nagyon pátoszos de nem tudom cinikusan megfogalmazni), akkor megoldás is akad. Persze sok megbeszélnivalónk nem volt. Márti szerzett szállást, Zoli hozta az autóját, én kiválasztottam magamnak a három leghosszabb és legdombosabb szakaszt - mire a Stephansdom árnyékában óriás bécsiszelettől szédelegve napirendre kerültek a részletkérdések, már szinte mindent tudtunk. Én amúgy sem vagyok híve a túlzott szervezésnek - annyi minden közbejöhet, szeretek teret hagyni az improvizációnak. Még egy fontos dolog történt indulás előtt - Matteo ajánlott egy masszőrt, ez később rendkívül jó ötletnek bizonyult.

Szerda este bevackoltuk magunkat a füredi lakásba - hát a négy emeletnyi lépcső elgondolkodtatott, cserébe reggel elképesztő kilátásra ébredtünk. 

Beindult a versenyláz - kimitpakol, kimiteszik, mitvigyünkmagunkkalreggel, hánykorinduljunk, satöbbi. Elbaktattunk velőskenyeret vacsizni, marha jó a hangulat. Ilyen emberekkel bárhová... Nehezen ment az elalvás. Zolival rendeztünk egy laza horkolóversenyt de valahogy kialudtuk magunkat. Én az első nap nem futottam, ez fura érzés volt, hogy csak úgy ott vagyok passzívan. A Nap ragyogott, a kompon csapatfotó, éles fények, már jól kezdődik. A rajtnál is csapatfotó, úúú, érezni a versenylázat, Attila folyamatosan dumál a hullámoknak, lassan összegyűlünk, egyre több távolba meredő tekintetű futócipős alak, egyre több ismerős, és egyre több olyan ember aki a végére lesz ismerős. Leírhatatlan érzés. És ott vagyunk mi, a CSAPAT. Ez még nekem fura - 25 évig magányosan futottam. Fura de csodálatos. Mert ugye magunknak futunk, persze. De amikor nem csak magunkért, az valami más... Aztán vasárnapra már sokszáz ember volt csapattárs. 

Anita kezd, melegít, izgul, mi is vele, kap egy ölelést aztán beáll az adrenalintól fertőzött felajzott futóállatok tömegébe és óriási tapsvihar közepette elindulnak. 

Az első váltópontnál fergeteges hangulat, rockandroll, végig táncoljuk a várakozást, ismerkedés barátkozás, szurkolás. Boldogság, szansájn.

Zoli indul tovább, utánaeredünk. Okoz némi nehézséget a következő váltópont meglelése de megoldjuk. Ha két ilyen csaj navigál még eltévedni is élvezet. Fúj a hűs tavaszi szellő a tó felől, játszadozik a napsugár a hullámokon, mi kell még. Már vannak ismerős arcok a futók között, kisgyereknek érzem magam úgy lelkesedem. Pedig ezen a napon nem is futok. Márti indul, mi lassan visszavackolunk az autóba és megyünk a fonyódi célba. Fesztivál. Minden befutónak örülünk, tapsolunk, Márti olyan lendülettel érkezik, hogy kikerüli a célegyenest és szaladna tovább Keszthelyig, de valahogy sikerül a helyes útra terelni. 

Meg akarjuk várni Katiékat, ők egyéniben nyomják, amit hadd ne minősítsek. Még elérzékenyülnék. Hősök na. A szurkolási vágy és a komp indulása között vergődünk - aztán két szék közül a pad alá esünk. Katit nem tudjuk megvárni ellenben gyönyörködhetünk az orrunk előtt induló komp látványában. Úgyhogy körebautózzuk a tavat. A három futó elégedett és fáradt, én olyan kívülállónak érzem magam valahogy. Ami hülyeség persze. 

Este a hősök kapnak egy irigylésre méltó masszázst, kaját telefonon rendelünk, valahogy nincs kedvük lemenni a lépcsőn... 

Reggel én is futóruhát öltök, végre nem csak dísznek van a rajtszám a pocakomon, igaz csak délután lesz rá szükség, én leszek az utolsó. A kompos néni megismer, tök jó érzés. Matteo, Zsola, Lala, meg még egy csomó ismerős futó. (már úgy értve, hogy előbb-utóbb itt minden futó ismerős lesz...), csapatfotók a vizen, röhögés, viccelődés, a friss szellő cibálja a lányok haját, hejj, élet élet, de szép vagy.

Rajt, buli, hangulat, mindenklassz. Zoli elhúz mint akit kergetnek, a lányokkal beleszáguldunk a napfénybe. A váltóponthoz az első futók előtt érünk - állatbrutál amit művelnek. Az első váltó 3,6-os ezrekkel jön az első egyéni 4 percekkel. Ezek... ahh... van még hová fejlődni. Akivel csak lehet lepacsizunk, simogattatjuk magunkat a napfénnyel, a lányok gyönyörködnek a sportos férfiakban én a nőkben, az egykerekűs ember is befut (igen, ő egy egykerekű biciklivel nyomja le a 195 km-t négy nap alatt!!!!) és Zoli is váratlanul gyorsan. Kezdek izgulni. Nemsokára rám is sor kerül, egy félmaraton dombbal a végén. És hetek óta alig futottam. Betegség, sérülés, jegelés pihentetés volt az elmúlt pár hét programja. Biztató. Azt sem tudom, hogy az achillesem nem fog-e bekrepálni a felénél. Ha egyedül lennék nem nagy ügy feladni. De a csapattal kibaszni?? Nagyon más érzés... Mindenesetre a jókedv elfedi a gondterheket. Anitát bevárjuk valahol félúton - szarakodik a térde, készen állok, hogy korábban leváltsam de jól jön és vidáman. Legalábbis úgy néz ki. Lehet, hogy csak nekünk örül? 

A nagy futások örök dilemmája kínoz - toi-toi vagy nem toi-toi a rajt előtt. Ez most viccesen hangzik, de ilyen látszólagos apróságokon rohadt sok tud múlni 21 km alatt. Gatyamadzag igazgatás, zokni, cipőfűző, napellenző, minden apró részletet igyekszem komfortosítani és valami bemelegítésfélét is produkálok. Próbálok fejben is rákészülni. Közel két hete nem futottam hosszabbat - és rövidet is 9 napja... Milyen lesz? Áááá, de utálom ezt az agyalást, mennék már, akkor minden jó lesz. Vagy rossz, de akkor már mindegy. Szeretem a futásban ezt az egyszerűséget - teszed egyik lábad a másik után amíg valaki nem szól, hogy már ne menj tovább mert itt a cél. Nem kell agyalni semmin. Csak menni.  Csak már mennék!!! 

Na, Anita bejön, életemben először rajtszámövet teszek magamra - hú de fura. Meg a futás is fura. Hosszú percekig csak ízlelgetem. De érdekes érzés, tényleg haladok előre. Ejj, de rozsdásak az izmok, az izületek. Nem ma fogok egyéni csúcsot futni az tutter. Tapasztalatból tudom, hogy az első 5km a legszarabb, igyekszem egyáltalán nem gondolni rá. Tudom, hogy félóra múlva beáll a flow, addig valahogy kibírom. 

Az első frissítő után épp banánomat majszolgatom mikor megjelennek a társak. Hát ez baromi ciki, hogy pont sétálok. De annyira jó érzés... Persze félbehagyom az ebédet és folyatom a futást, hadd lássák, hogy birom. Innentől tényleg klassz. Teljesen ellazulok, a gondolatok áramlanak át a fejemen, nem ragadnak le. Minden izületem laza, ez tök jó. Ugyanis ez a lazaság egy olyan vicces mozgásformát eredményez, hogy a csapatom többször megáll kinevetni - és persze szurkolni. Annyira annyira annyira jó. Nem bírom levakarni az arcomról a vigyort. Szinte végig látszik a szigligeti vár -ott lesz a cél- és a Badacsony. Tavaly itt futottam az ellenkező irányba, hulla fáradtan. Most visz az út, nem kell erőlködnöm. Egyáltalán nem vagyok gyors azt viszont érzem, hogy a sérüléseim nyomtalanul elmúltak. Egyedül a meleg zavar kicsit, totál szélcsend, a várról pedig nem tudom eldönteni, hogy ajjajj de messze van, vagy dejó, milyen közel van. Igazából nem is számít. kb 2,5 óra múlva úgyis ott leszek akár messze van akár közel. Akkor meg nem mindegy? Szép kis hullámvasút, az emelkedőkön rendesen belassulok, a lejtőket sem bírom meglazázni de nem is izgat. Csodálattal előzgetem az egyéni futókat - szinte cikinek érzem. Ők már a századik kilométerükhöz közelednek én még csak a huszadikhoz. És a vár alatti emelkedőn néhányuk visszaelőz. Basszus!!! Messziről hallani Péter Attilát - muzsika ez a futófülnek. Nem akarom megnyomorítani magam felfelé de próbálok futni. Attila felkonferálja érkezésemet, a csapatom vár, pacsizok velük, megérkeztem!!! Úgy szeretem őket. Meg Attilát is, meg az egész világot. Lala nudlival gratulálunk egymásnak, aztán a vár alatti kerthelyiségben hideg sört iszom és egészen csodálatos a világ. 

Este én is sorra kerülök a masszázsnál. Kata nem egy finomkodós masszőr- nem is arra van szükségem-, üvöltök mint a sakál, a csapattársak meg kacagnak. Szép kis kompánia nem? Aztán jól bekajálunk rendelt kajából (igen, a lépcső ráér reggel), és iszonyú jót szundikálok. 

Folytatása következik.