Egy szép koranyári pénteken vágyam ébredt szeretett Tátrám meglátogatására. Június lévén a magasabban fekvő turistautak még zárva voltak, az alsóbb régiókban keresgettem valami kellemes, ottalvós helyet. Alaposan végiggondolva a dolgot arra jutottam, hogy a Gyopár menedékházban még úgysem jártam, megpróbálok ott aludni. Ez a ház igazából már a Bélai-Tátrában van, amit kőzete (mészkő) és ezáltal formavilága különböztet meg nagy tesójától. (Aki gránit mint tudjuk.) A kilencvenes évek közepéig a házat a TANAP használta, turisták számára nem volt nyitott. Ennyit tudtam, valamint még azt, hogy a parkolótól kb 1,5 órát kell mennem ha el nem tévedek és egyéb kellemetlenség nem jön közbe.

Felkészültem természetesen a váratlan eseményekre, pl arra, hogy nem találom nyitva a házat (interneten csekkorlni nem lett volna stílusos) ezért vittem hálózsákot kaját és sört. Gondoltam, csak lesz ott egy fedett tornác ahova leroskadok.

Este 8 körül parkoltam le, hosszú pillanatokig hezitáltam, nekivágjak-e ismeretlen úton a sötétedésnek vagy szunnyadjak egy falusi panzióban, végül az egyik Kozeles dobozt elszántan marokra fogva útra keltem. Egy darabig szekérút, majd irány a völgy, egyre meredekebben. Az ormok mögött eltűnt a nap, az ég alja derengett. Körülöttem szokatlanul buja vegetáció, fejem fölött méltóságteljes mészkőbércek, mindenfelől erek patakocskák rohantak a völgy mélyére, varázslatos, valószinűtlen mesevilág vett körül. És csönd. Nem az a halálos csönd ami a barlangban szokott, patakcsörgedezős, madárcsicsergős, civilizációmentes csönd. Teljesen egyedül voltam. Ilyenkor mindig szorong az ember egy kicsit, csak épp annyira, hogy nemesedjen a lélek. Ilyenkor minden nyugodt és szép.

Az egyik kanyar mögött megláttam a házat. Gondolatban meghajtottam a fejem az építő előtt, varázslatosan szép helyre tette. Fényt nem láttam. Reméltem, találok azért majd egy fedett helyet. Messze voltam még, a sötétség lassan körülölelt mint egy pehelypaplan, a ház újra eltűnt a fenyvesben, csak a hófehér ormok világítottak az utolsó égi derengést tükrözve. Körülöttem mindenütt vízfolyások, sűrű növényzet. Mikor legközelebb kibukkant a ház, már pislákolt valami fény.

Én voltam az egyetlen vendég. Választhattam szobát, ágyat. Rendeltem egy fejedelmi vacsorát, kiültem vele a teraszra, a gondnok lefeküdt, adott egy kulcsot. Alattam Késmárk fényei, felettem a bércek, mellettem a vizesések a telihold fényében. Varázslatos, fejedelmi élmény. Sokáig fennmaradtam.

Másnap szakadó esőben vágtam át a törpefenyők között a Zöld-tóhoz, majd vissza a parkolóba, de nem zavart. A Gyopár menedékház éjszakája mindent megért.