Gaborchi

Santos magunk mögött, indulatok lassan haloványodnak. A tenger tükörsima, a nap tűz mint a fene, de egyelőre nem érezzük át a hosszú hajózás kinjait. Következő állomásunk csak két napnyira van, legalább henyélünk. Meg iszogatunk, kártyázunk, napozunk, nézzük a vizet. Mást nagyon itt nem lehet. A legénység persze dolgozik, egy ilyen hajón mindig van tennivaló - ha nem is törik halálra magukat. A hidon sincs nagy élet - egyenesen megyünk, előre. Figyelni azért kell, elég sűrű a forgalom ezeken a vizeken.

Vitóriába megyünk, Espiritu Santu államba, amit állitólag németek alapitottak, és ez állitólag látszik is rajta. De nem látjuk meg. Horgonyra tesznek, holnap vasárnap. És ez egy igen fotos vasárnap a brazil nép életében - és a magyaréban is. Focivébé ugyanis, a döntőben Olaszország és Brazilia, vezeti Puhl Sándor. Praktikus okokból úgy döntünk, a braziloknak szurkolunk. Nem kéne, hogy a biró miatt meglincseljenek ha kikapnak. A hajó minden tétlen embere a tévék előtt csak ketten a captainnal vonulunk vissza whiskyzni. Nem hiányzik az izgalom. A végén Baggio kihagyja a tizenegyest, Vitória lángba borul. Egész éjjel tüzijátékok, karnevál, a nyilt tengeren is jól hallani mindent. A kikötőből telexeznek, hogy minimum 3 nap... A brazil tévécsatornákon a hősök kiskorukban, a hősök kamaszkorukban, a hősök apukái, nagymamái, gyermekei, a korábbi hősök, a leghősebb Edson Arantes, út a döntőig, út a döntőtől hazáig, fogadás a reptéren, az összes reptéren, az összes nagyvárosban, nyitott autókon hordozzák őket, elnökök és polgármesterek fürdenek a fényükben. Tényleg elmegy a három nap. Nekünk azért elég lassan. A harmadik éjszakán már csendes a város, csak egykét petárda robban, kikötünk a vasgyár udvarán (!). Ez egy ilyen kicsi vasgyár. Amig rakodnak taxi a városba, elegáns étterem, lángoló vodkakoktél ánizzsal, szörnyű gyomorgörcsök, a tizenegyezer tonnás test kitolat a vasgyárból, itt gyorsan rakodtak lehet, hogy tényleg németek?

Lábadozás a nyilt tengeren, lesz rá időnk bőven, tiz napig nem fogunk kikötni.