"És az a faszi milyen volt, aki a kapujára akasztott kolompot egy madzaggal húzogatta kerti székből, újságolvasás közben..."
Én a morénán (40km) azt vettem észre, hogy valami nagy koloncok vannak a vállaimon, amitől meg kellene szabadulnom. A karjaim voltak..
A táj annyira csodás, hogy rengetegen vittek fényképezőgépet. Én is gondolkodtam rajta, de féltem, hogy eljön a pillanat, amikor behajítom a szakadékba. (És eljött volna, pontosan tudom, hogy hol. Legkésőbb ahol a karjaimat is.)
Féltáv után T. megjegyezte: "érdekes, itt viszonylag kevés a kövér ember". Ja, dohányosok se sokan voltak...
A helikopterek egyébként folyamatosan jártak, remélem nem a kórház felé...
Végig azt mondtam magamban, hogy ha valami miatt nem sikerül, semmi gond, megpróbáltam, jövőre jobb lesz. De a célegyenesben már bevallottam, hogy az nagyon nagyon szar lett volna.
A helyi vasút ingyen vitte a versenyzőket a környező falvakból pénteken és szombaton. Ezt sem mindennap éljük meg Svájcban.
Az első döbbenet akkor ért egyébként, mikor pénteken mentem fel Grindelwaldba kocsival. Tekergett az út veszettül, és emelkedett. És Grindelwald 1000 méterrel a cél alatt van...
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Téné 2007.09.13. 15:52:22